Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.
| |
Orbán Béla:
MENÓRA, KERESZT, VAGY GYERTYÁK?
Szombati istentiszteleteink látgatói, amikor először lépnek be, elsőként körbenéznek, és sok esetben keresik, kutatják , hogy milyen jelképet használunk..
Zsidó közösségként menórát, vagy keresztényként a keresztet? Hiszen Jeshua HaMassiah- ban (a Názáreti Jézus Krisztusban ) hívő közösség vagyunk.
Aztán meglepetéssel tapasztalhatják meg, hogy egyiket sem. Menóra, kereszt és gyertyák, és minden jelképes tárgyak hiányoznak alkalmainkról…Szombati istentiszteletünkön, és egyetlen messiáshívő közösség istentiszteleti alkalmain nem kaphatnak helyet és feladatot e tárgyak!
A Menóra..
Amikor e szót nagy kezdőbetűvel írjuk, jelezzük, hogy abból csak egyetlen egy volt, és nincs, és nem lehet másolata…Az, mely a Jeruzsálemi Templomban állt, és melyet a rómaiak zsákmányként vittek el onnan.. Ezért ortodox templomban arra emlékezve ,vagyis a hét ágú templomi Menorára emlékeztetően hat ágúanés más számú ágakkal vannak elkészítve, vagy díszítő elemként használják. Ezzel is tiszteletben tartva azon tényt, hogy Isten meghatározta a menórák számát, azok elkészítésének teljes módját, formáját, melytől eltérni nem lehet és másolatot sem szabad abból készíteni..
Vagyis nem dísztárgy, nem profánná lett tárgy, vagy fétis, mely misztikus erővel bír…
Az elmúlt korokban, a Templom lerombolása utáni évezredekben azonban mégis, az eredetitől eltérő módon lett jelkép...
A zsidó vallás szimbóluma lett, és helyet kapott az újra életre kelt Izrael jelképeiben.
Mások, különösen a diaszpórában ékszerként, nyaklánc medáljaként használva jelzik másoknak, hogy ők izraeliták. Büszkén, származásukat megvallva, vagy tüntetően, mely láthatóan jelzi, hogy nem tartozik viselője más néphez, és leginkább azt, hogy a keresztényekhez semmi köze sincs.
E nyilvános tagadásnak két okát is kiemelhetjük. Az egyik a zsidó öntudat, mely jelzi Isten kiválasztását a zsidó népre, és így a viselő személyére is, míg a másik a teljes elkülönülés azoktól, akik Izrael népének üldözői, ellenségei, vagy gyilkosai voltak,..keresztény néven a kereszt, uralkodó hatalmát használva. Keresztesek, keresztimádó pogányok…
Így dísztárgyként, ékszerként a mindenkori emlékeztető is lett, mely emlékeztet a származásra, a lerombolt Templomra,…vagy arra, hogy akár hitetlen módon is, de cionista a tulajdonosa..
Ezért, amikor valaki egy messiáshívő közösségbe lép be, hamarosan rájöhet, hogy ott nincs helye a menórának!
Nincs helye, hiszen világszerte nem ismerünk olyan „messiási”közösséget, ahol mindenki zsidó származású! .. Mert ahol egy jelképet használnak, ott a jelenlévők teljességének egységben kell lenni a közös származás deklarálásánál, a Jeruzsálemi Templomra való emlékezésben, a közös küldetésben, mely Izraelnek elrendelt, és még abban is, hogy a zsidók országa, hazánkként felépül és helyre áll…
De ehhez mi köze azoknak, aki nem zsidó származásúak, vagy mi köze más népekbelieknek Jeruzsálemhez és a Templomhoz? Avagy miként lehet cionista egy nem zsidó ember?
Ha tehát menórát állítunk fel, akkor, aki nem zsidó két lehetősége van:
Vagy olyan identitást vesz magára, mely nem lehet az övé, vagy hazudik, amikor a menóra előtt állva a Templomot és az Országot, sosemvolt zsidóként szeretné, ha helyreállna. Úgy mint azok, akik elvesztették, és azok, aki Izraelt, hazájukat építik, és várják teljes helyreállását…
Bizony, ez a filoszemita „menórázás” önbecsapás és mások félrevezetésének látványa!
Valamint lehet egy deviáns szellemiség szüleménye, mint amikor Közép-Kelet Európa, kommunista országaiban az amerikai, csillagos-sávos zászlók a lázadás, a halk tagadás látható formái voltak.
E deviancia pedig nem ritka a keresztényekben csalódott emberek soraiban, akik Krisztust ugyan nem tagadják meg, de a kereszténységet sokszor akár gyűlölik is.,és ezért új identitást keresnek, miáltal filoszemitaként, „szellemi zsidóként” különülnek el, és sok esetben jogosulatlanul használják a messiási, messiáshívő neveket. A nevek, szerepek felvételekor pedig nagyon nagy fontosságot tulajdonítanak a zsidó jelképek és külsőségek használatának.
Más probléma is felmerül, amikor egy messiáshívő közösségben a középpontba egyedül a menóra áll. Ez esetben a jelkép uralkodó jelleget vesz fel, miszerint itt a vezetés és minden zsidó…
Vagyis hatalmi eszközzé válik, amikor egyetlenségével azt jelzi, hogy aki ide belép, zsidó uralom alá kell bemennie.
Bizony ez Isten előtt súlyos tévedés, vagy olyan hazugság, melyet szívesen használnak zsidó származásúak, de a Jeshua HaMassiah messiási uralmát vagy nem ismerik, vagy tagadják.
Mert amikor többféle származású emberekből gyülekezet jön össze, és valamennyien a Messiást fogadták el Uruknak, Főpapjuknak és Felkent Királyuknak, akkor ott, vagyis a Messiás Testében ilyenkor egyik rész sem törhet a másik fölé, nem hangsúlyozhatja, és nem erőltetheti másokra se a saját identitását, se mások felett nem uralkodhat, és magát semmiben sem tarthatja különbnek…
A messiáshívő istentiszteletek idején ezért minden szolgálat olyan legyen, hogy Isten Igéje mindenkinek szóljon egyformán, és semmi, még külsőségek, vagy jelképek, tárgyak sem válasszanak el egymástól zsidót és más nemzetbelit!
Meg kell érteni, hogy a messiáshívő zsidó alkalom, ünnep, istentisztelet nem azonos a messiáshívő istentiszteletekkel!
Az első a Messiásban hívő zsidók összejövetele, míg a másik a Messiásban hívő emberek, vagyis minden ember közösségi alkalma, aki a Messiás Testének tagja, és része…
A messiáshívő zsidók így zárt, családi közösségükben megélhetik mindazt, ami a zsidó identítás, zsidó küldetés emléke, jelene és jövője. Ilyenek a péntek esti, családi istentiszteletek, vagy olyan alkalmak megtartása, vagy azokon vendégeskedés, ahol kizárólag zsidó származásúak vannak jelen…Ilyenek a zsidó ünnepek is( Purim, Hanukka..Ros HaSana..), melyekhez úgyszintén semmi köze más nemzetekbelieknek…azonban amikor vendég érkezik egy ilyen közösségi és messiáshívő zsidó alkalomra, akkor őt integrálni, vagy felette uralmat gyakorolni nem szabad.
Felmerül tehát a kérdés, hogy miként élheti meg egy messiáshívő zsidó a közösséget Krisztus Testének más tagjaival, vagy azokkal, akik felé szolgálnia kell?
Csak úgy, miképpen az első zsidó gyülekezetek!
A szombati alkalmaik két részből álltak…
Az első fele a zsinagógában folyt, ahol minden zsidó együtt volt, és együtt lehetett…
Azután pedig mindazon zsidók, akik elfogadták Urnak és Királynak Jeshua HaMassiah-t, azok a Bibliában leírt módon és formában voltak együtt. a nap további részében.
Ők Krisztus Testének korszakosan első csoportjai voltak, akik nem tagadták meg zsidó identitásukat, és a népükkel együtt voltak, de együtt és egységesen is közösséget alkottak, akik a Messiás, Jeshua HaMassiah uralma alatt éltek…
Ma sincs másképpen. A különbség csak annyi, hogy amikor azok, akik hisznek Jeshuában összejönnek, ma már a más népekbeliekből is számosan jelen vannak..
Ilyenkor van arra lehetőség, hogy a messiáshívő zsidó közösség betölthesse mindazt, amit Isten Izrael Népének adott feladatként…
Csak ebben az egységben lehetséges a vissza és beoltatás szolgálatának működése, mivel akár a zsidó, akár a más nemzetekbeli részek elkülönülése a másik féltől, Isten Tervét és Akaratának működését teszi akár lehetetlenné is.
A KERESZT…
Amikor pedig alkalmainkon megjelennek más nemezetekből származó érdeklődők, vagy testvéri kapcsolatot keresők, azt is megállapíthatják, hogy a kereszt sincs jelképszerűen elhelyezve. Sőt, amikor protestáns egyháztól használatra kapott termünkben tartunk alkalmat, igen sok esetben a templom jellegű nagyterem falán függő feszületet is mindaddig levesszük, mikor vannak közöttünk olyan zsidó származásúak, akiket a kereszt nem a Golgotára, és nem Jeshua HaMassiah váltságművére, áldozatára emlékezteti.
A kereszt a katolikus múlttal, alapokkal bíró területeken bizony egészen más jelent. Hatalmi, sőt olykor lehetett önkényuralmi jelkép is. A kereszt nevében immáron évezredek óta folyik hatalmaskodás, gyarmatosító tevékenység. A hatalom fenntartása és annak kiterjesztése pedig szellemi, lelki és nem is olyan rég fizikai uralkodással, fegyverrel, gettósítással, pogromokkal, gyilkosságok sorozatával történt. Mindez történt a kereszt nevében, a feszületre tett eskükkel és súlyosan pogány módon. Így a kereszt hatalmi jelvény, hadijelvény, Istentől és Krisztustól távol álló, és a krisztusinak ellentmondó hatalmaskodók eszköze lett, és alattvalóiknak fétisévé vált.
Amikor egy zsidó ember a kereszt látványával találkozik, sokféle érzület ébred benne. Elsőként a törvény alatt álló farizeus zsidó az, aki annak látványa által azonnal kijelenti, hogy a kereszténység pogány vallás. Mindaddig, amíg valaki Isten akaratából még nem ismerheti fel Jeshua HaMassiah-t, ez bizony nem bűne, hanem erénye, mivel Isten Törvényeit igyekszik betartani, mely tiltja az emberáldozatot, Istent nem fogadja el emberi testben, csak szellemi lényként. Ez esetben kizárt, hogy a kereszt jelenlétében bizonyságot tehetünk Jeshua HaMassiah-ról, a Felkent és visszajövő Messiás Királyról, Krisztusról..
Amikor egy idősebb zsidó jön közénk, számára személyes fájdalom a kereszt látványa. A vészkorszak, a Holokauszt idejére emlékezik. Amikor egy magát kereszténynek mondó Európa és benne hazánk egykori hatalma gyilkolta le zsidók millióit. Miközben a keresztények, egyházaik és vezetői mindezt tétlenül nézték, vagy éppen tevőlegesen is segítették, mert a hatalmuk fenntartása, növelése a krisztusi helyett és ellenében arra késztette őket, hogy a démonizált erőkkel szövetkezzenek. Sokan másoknak pedig ott az a felejthetetlen emlék, hogy a keresztény ismerőseik, szomszédaik , honfitársaik szótlanul és tétlenül, vagy éppen a keresztény teológiák által megfertőzötten, „krisztusgyilkos” gyűlölettel nézték gettóba terelésüket, vagy vonulásukat , mikor a gyilkosok terelték őket a Duna partjára, vagy a koncentrációs táborokba induló vagonokhoz. Az a néhány tucat humanista, vagy valóban testvérmentő ember emléke sohasem lesz mindezek pozitív ellentétjei, az emlékezetet meggyógyító bizonyságai. Szembesülni kell azzal is, hogy ha számot vetünk, a keresztények között elvétve voltak testvéreink. Olyannyira, hogy a „nagy” egyházi mentőszolgálatok is alig álltak 10-20 emberből, akik az akkor több mint 10 milliós, keresztény ország népességének igencsak mikro-töredéke volt. A kereszténység akkor lejáratta a krisztusit, és a kereszt jelképével falán, nyakában, templomai tornyai csúcsán leleplezte önmaga „keresztes szellemiségét”.
Így nem hiszem, hogy a zsidók közt szolgálva, vagy zsidókat magunk közé várva bölcs dolog lenne az, ha bárhol és bármikor a kereszt választana el minket, amikor a kereszt a sátáni erők uralmára emlékeztethetne bárkit.
A kereszt a jelenkorunkban is folytatja e szégyenletes működését. Van, aki megtartotta az évezredes ajelképet önmagán és hova-, kihez tartozását nyilvánítja ki. Kereszténynek mondott, de inkább keresztény pogány uralkodó alá rendelését, vagy annak egyházi és vallási hierarchiájában betöltött helyét, és ott még inkább az alattvalói hűségét nyilatkoztatja ki a világnak. Sokszor „főnökeinek” nyakában lógó önkényuralmi- jellegű keresztjelvényeit is csókolgatván. Mások a babonás hitüket élik meg, amikor hitetlen módon és fétisként viselik ékszerként is. Nem meglepő, hogy éppen az identitásukat, zsidó származásukat el nem fogadó emberek viselik nyakukban a legnagyobb kereszt-medált, és az sem véletlen, hogy a sarkokon álló prostituáltak is feltűnően akasztják magukra. Így a kereszt a lázadás, a deviancia eszköze is, amikor csendes tiltakozás volt a kommunista időkben, lázadás volt a zsidó származás elfogadása ellen is. Tiltakozást kifejező tárgy, mely olykor akár a hazugságot is hordozza, amikor viselője célja, hogy kifejezze: „nem vagyok az..”
Mindezekért, és a kereszt históriájában megszámlálhatatlan ok miatt nincs helye ennek a jelképnek ott, ahol messiáshívők, krisztusiak vannak együtt, és ott sem, ahol akár egyetlen zsidót is fájdalom, vagy félelem érheti a kereszt láttán..
Az emberiségnek Istennel való megbékélését, Jeshua HaMassiah golgotai áldozatát, magát a Messiás (Krisztus) bennünk és közöttünk létrejött és működő hatalmát nem jelképpel, külsőségekkel, tárgyak általi bizonygatásokkal kell láthatóvá tennünk.
A bizonyítás, bizonygatás önmagában kérdésessé teszi azt, hogy valóban úr e az Úr az életünkben.
Minket nem a kereszt fétise, bálványa, a „kereszt ereje”, hanem Jeshua HaMassiah, a Messiás Király hatalma, uralma tesz Isten Népévé, saját, és szellemben Testévé. Nekünk Őt kell mindenütt felemelnünk Zászlóként, mely kizárja a tárgyak, „ereklyék”, emberek, „szentek” imádatát, szellemi uralmát.
Számunkra minden misztikus személy, és minden tárgy, melynek misztikus erőt nyilvánítanak, nyilvánvalóan pogány és spiritiszta, idegen erők hordozói… Ezért szükséges megtisztítani ezektől minden helyet, ahol Krisztus uralmát szeretnénk, hogy működjön.
Bár sokan vannak, akik a keresztre, mint dísztárgyra ránézve, a Golgotára, és Jeshua HaMassiah áldozatára emlékeznek, mégis azt javasolnám, hogy ne használjon senki keresztet jelkép formájában. Sokkal nagyobb a tábora azoknak, akik az alá szeretnének gyülekezni, és nem Krisztushoz, és sokan tudattalanul is a kereszt misztériumát gyakorolják, miközben azt a pogány kereszténységet tagadják, melynek keresztény néven működő pogányságát gyakorolják szokásként, hagyományként… Azt pedig nehezen lehet biztosítani, hogy egyazon helyen összegyűlt emberek valamennyien, a keresztre tekintve ugyanazt gondolják. Vagyis ne tegyük mások előtt sem veszélyessé a keresztet, mint tárgyat, mert hatalmi jelképe, emberi uralmak eszközévé válhat a berögződött hagyományok és ismeretek, valamint a vágyak szerint is, amikor valaki valakikhez, vagy valamihez szeretne csatlakozni. Félrevezetheti… Krisztustól is.
A MESSIÁSHÍVŐ JELKÉP...
Ismeretes a Hal-Dávid Csillag- Menóra egymásba szerkesztésével létrehozott jel, mely a jelképből tárgyakká vált. Eredete onnan származik, hogy Izraelben találtak olyan agyag edényt, melyre ez volt bekarcolva. Így vált messiáshívő zsidók jelvényévé. Lehetséges, hogy amikor titokban élték meg hitéletüket azok a zsidók, akik Jeshua követői voltak, szükséges volt valamilyen, akár rejtett formában, vagy ismertető jellel tudassák egymás között, vagy másokkal az eggyé tartozást. Az is lehetséges, hogy amikor veszélyes volt nyíltan bizonyságot tenni arról, valaki hisz Jeshua HaMassiahban, némelyek számára ez adta a bizonyságtevés lehetőségét.
Ma azonban nem jelképekkel kell bizonyságot tennünk, és hitünket megvallva a teljes identitásunkkal együtt, egy időben éppen kétfelé, zsidók és nem zsidó népekbeliek felé kell szolgálnunk. Amikor jelképet mutatunk fel másoknak, azzal elhatolódásunkat fejezzük, ki vagy betérítő szándékkal tesszük azt. Ráadásul igen hamar a jelképet ez esetben is a deviánsak, lázadók, forradalmárok kezében láthatjuk.
Ma szerte a világon láthatjuk a messiáshívó szimbólumot. Legtöbbször zászlóra festve, idegen kezek által lobogtatva. Különösen a „szellemi zsidók” szeretnék ezzel is bizonygatni zsidóságukat, de a filoszemiták is a deviánsakkal együtt használják, mivel többségük önmaguk is a deviánsak, a keresztényektől sérült emberek táborának tagjai. Ilyenkor újra a szellemi keveredés eszközévé válik egy , alapjában jó szándékú kifejezés és annak jelképe. A legkülönbözőbb szándékkal érkezők gyülekeznek össze. Újra nem Jeshua HaMassiah előtt, hanem újabb hatalmi jelvény uralma alá, mely az önbecsapás, a hazugság, a lázadás indítékától is vezérelt gyülekezés.
E jel és jelvény lehet „családi” jel mások felé, de nem lehet uralmi eszköz. E jel lehet a törzsi jelvényekhez, zászlókhoz hasonló, melyek a családot, törzset összehívta feladatra, harcra…
De a messiáshívő zsidók családja zsidó család, ahova ma már nincs lehetőség betérni, nincs adoptálás sem, miképpen a messiáshívő zsidók küldetése kizárólag zsidóknak adott, Istentől elrendelt feladat, szolgálat és bizony kemény harc. Mindezek pedig át nem ruházhatóak, és más nemzetbeliek által nem kisajátíthatóak. Csupán feladatunk mellérendelt (nem alárendelt!) Segítői lehetnek, és közös szolgálatainkban társaink. A mi „zászlónk „alá gyűlve elhagynák saját feladatuk szolgálatát, és olyan szolgálatot vennének fel, melyben sohasem teremhetnek gyümölcsöket.
A messiáshívő zsidók egymás közt használhatnák e jelképet. De minek? Egy családon belül szükséges kitűzőn jelezni családi nevünket, amikor együtt vagyunk? Legfeljebb ha nagy a család személyes utónevünket kell ismertetni másokkal. Személyes szolgálatunkat, feladatunkat és bizonyságainkkal kell bemutatkoznunk… A velünk közelségben lévők pedig úgyis tudják, maguk mondják azt, hogy kik vagyunk… Lezsidóznak jelképek nélkül is, aki pedig testvérként keres, tudja kiket, és hol kell keresni, mi ,ami más, mint a keresztényeknél, vagy az hogy miben különbözünk azon zsidóktól, kik még nem ismeri Jeshuát ..
A hármas jelkép ezen egy jeruzsálemi újságíró által került elsősorban kereskedelmi forgalomba. A szó valós értelmében, mert a jelképet ábrázoló tárgyak gyártására nemzetközi jogvédelmet is kért. (Az újság neve: NAI…, Ludwig Schneider irányításával ).
A hármas jelkép használatára Jeruzsálemben 2001 évben személyesen kértem engedélyt, ahol vállaltam, hogy semmi, kereskedelembe kerülő tárgy felületére nem helyezzük el..Saját használatra Magyarországon így közösségünk, és személyem egyedül jogosult használatára . A mai ismereteim szerint ebben nem történt változás. Használni csupán írásainkon, honlapjainkon használjuk, azért, hogy aki e világszerte elterjedt jelkép alapján keresi, ismeri fel a messiáshívő zsidókat, így minket is megtalálhasson.
Így nem a hovatartozás hatalmi jelvénye, esetleg” zsidó-missziós” zászlóbontás, és nem az elhatárolódás kinyilvánítása részünkről…
Amikor a menóra, a kereszt, a „messiáshívő” hármas jelkép használatáról szólt jelen írás, mindhárom esetében azonosságok vannak, amelyek miatt valamennyi használata nem kívánatos olyan helyen, ahol nincs identitásában teljesen homogén közösség.
-elsőként az a fontos, hogy minden ” család, vagy törzs „ a saját zászlója, jelvénye alatt gyülekezzen, és csak a saját személyére és Isten által elrendelt család, közösség, vagy éppen népe feladatát lássa el ott.
-Semmiképpen ne tegye egyetlen személy, vagy „család, vagy, törzs” , hogy a többi fölé emelje saját zászlaját. Mivel a családok együtt , egyenrangúan alkotnak közösséget. A családok közössége a gyülekezet, és az egy szellemben lévő, egy identitásban lévő közösségek alkotják a Messiás Testének tagjait… Messiási (krisztusi) identitásuk sem teszi megszűntté a saját, és származás szerinti identitás megélését. Nem lehet, és nincs keveredés, összemosás ebben.
Meg kell értenünk azt, hogy a családot, a közösséget maga a Fej építi, és nem lehet verbuváláshoz hasonló misszionálás a számszerű növekedés alapja.
Amikor Izrael Népe összegyűlt, a közös identitás egységében minden törzs megtartotta nagycsaládi egységét, és saját zászlójával vonult a gyülekezőre.
A Messiás Testének két részének is így kell találkoznia, egyesülnie. A két részen belül pedig a zsidóság egy Népként, míg másik részében tagozódva töltik be feladatukat a más nemzetbeliekből állók. A nemzetekbeliek nem vegyülhetnek össze, csak segíthetik elhívásukat, kiegészíthetik szolgálatukat azoknak, akikkel egy Szellemben vannak a Messiás Testében.
A zsidóság egy küldetést kapott, és a nép a szétforgácsolódásból, szétszórattatásából azért gyűjtetik össze, mert Izrael ígérete minden zsidóra egységes elrendelés egyetlen, bonthatatlan ígéret megvalósulása a Szövetség által. Melyek Ábrahám, Izsák, és Jákob részére adott áldások kiteljesedése a Szinaj hegyénél, már a Választott Néppel kötött Szövetség által és utódaira is.
E szellemi egységben, de mégis saját identitásban élve pedig nagy és nehéz, de határozottan kötelező feladat, hogy mindezek ellenére egymás felé nem lehet bezárkózni, és a mássággal hivalkodni. Miképpen a másság sem lehet mások fölé helyezkedő, gőgös magasabbrendűség bizonyítéka, vagy eszköze.
Saját családjában és szűkebb, homogén közösségében mindenki élje meg a saját, és népére rendelt rendet, szolgálatbeli, küldetésbeli, és törvénybeli különbségeket.
Azonban amikor Isten Népe gyülekezik nagyobb gyülekezetet alkotva, és megjelenik a másság különbözősége, akkor kizárólag a Messiás Testének egyetemesen szóló üzeneteket adhatnak mindazok át, akik a szolgálati ajándékok által e heterogén, pontosabban két részből álló gyülekezet felé szolgálnak.
Ezek után kérdés előttünk, hogy mégis milyen jelképet használhatunk?
A lehetséges válasz a következő:
A jelképek semmiképpen nem a szentségek, misztikus hordozói, hacsak nem tesszük azokat bálvánnyá…
Ezért nem szellemiek, hanem érzületünk, és lelkületünk látható, tárgyak által történő kifejezői..
Ha mindez nem tartalmazza a szellemi működését és a Szent Szellem felügyelete hiányzik, vagy nem eredményezi, hogy a lelki által szellemünk működjön, kapcsolódjon Istennel, akkor felesleges érzelgősség csupán mely akár gátolhatja és helyettesítheti az Istennel való találkozást, Jeshua HaMassiah által. Csak a feszület, kereszt, vagy más eszközökig jut el az ember, és könnyen a helyettesítő eszköz fétisként fog működni..
Aki pedig teljes lényével megy Isten elé, előbb-utóbb elhagyja a jelképes tárgyak használatát, vagy azok helye és hatása jelentéktelenné válik.
Mit használhatunk tehát?
Utolsóként felmerül a gyertyagyújtás lehetősége.
A szombatot köszöntő hívő a szombat ünneplésekor egységben van származástól függetlenül más nemzetek tagjaival. Azért, mert Isten e napot Izrael néppé válása előtt adta minden embernek.
Itt azonban újra előkerülnek a különbözőségek!
-A zsidó nép péntek este, a szombat érkezésekor két gyertyát gyújt.. Emlékezik a Teremtésre és az Egyiptomból történt Kivonulásra. Ennek emlékére gyulladnak meg a fények, mely nem azonos azzal, amikor az emberek holt lelkeit idézik meg más, és olykor a keresztény vallások egyes hívei.
A kérdés ilyenkor felmerül: Lehet-e annak emlékezni a Kivonulásra, akinek ősei akkor, a Kivonulás alatt nem voltak a héberek közt? Csak felesleges az emlékezés gyertyájának meggyújtása, vagy egyfajta hazugsághoz hasonló azonosulás? Egyfajta „Szellemi Izrael” hamis azonosulása…?
-A más nemzetekbeliek, amikor a szombatot fogadják, akkor csak egy gyertyát gyújthatnának… Sokan azonban mégis kettőt lobbantanak lángra, és a Teremtés mellett a Megváltás emlékére gondolnak…
Vajon jó-e így? Bizonyára szellemben is tisztább, mint a zsidó módon más nemzetbeliként gyújtogatni…
-Aztán a messiáshívő zsidók miként gyújtsanak gyertyát? Zsidó módon, vagy más nemzetbeliek módján? A helyes egy egészen új formát és kötelességet alakíthat ki:
Gyújtsunk három gyertyát! A Teremtés, a Kivonulás és a Megváltás emlékére emlékezve. Hiszen a Választott Nép, Izrael tagjaként jogosultak vagyunk zsidóként emlékezni, de a más népekbeli megváltott, újjászületett emberekkel is van közösségünk…
Most mit tegyünk?
A három variáció azonnal megadja a választ! Mindenki a saját legkisebb gyülekezetében, családjában ünnepelje a szombat bejövetelét. Ha pedig olyan vendége van, akinek nincs családja, vagy esetleg átutazóban van, és kényszerűségből e napon kell fogadnunk, úgy készítsük elő, hogy ne legyen ebben a különleges, családi istentiszteleten más identitású személy…
E napon mindenki legyen családjával, és ne menjen feleslegesen vendégségbe, és ne hívjunk vendéget, mert ezzel kizárjuk annak lehetőségét, hogy saját családunkkal, népünkkel Isten szerinti formában és rendben lehetünk együtt. Bárhova is helyezett Isten a születésünkkor, csak ott lehetünk, és ott élhetünk áldott és gyümölcsöző hívő életet Isten Népében.
Amikor lassan soraim végére érek, senki se várja, hogy szabályozzam a gyertyagyújtás formai kivitelezését. Isten sem adta rendeletbe annak formáját, de elrendelte a szombatot, vagyis a Teremtésre való hálaadó emlékezetét ,és a zsidóknak örök időre az Egyiptomi Kivonulás emlékezetét. A Megváltás emlékezete a Peszách Ünnepének megünneplése Isten teljes Népének, és abban a Messiás Testébe belépni jogot kapott pogányokból lett krisztusiaknak.
Mégis egy harmadik, a zsidóság által is néhol elfogadott, és alkalmazott emlékezést ajánlanák mindenki számára!
Ez pedig a következő:
Amikor többségében a zsidó családoknál a Teremtés és a Kivonulás megemlékezésnek parancsa miatt, azokra emlékezve meggyulladnak a szombati fények, akkor másutt e törvényeket betartva, de mégis másra emlékeznek.
A Jeruzsálemi Templomra, és nemcsak a Templomra, hanem a szombati áldozatra és így templomi istentiszteletre. Így a szombat azt is jelenti, hogy bemegyünk Isten elé, és így a szombati istentisztelet helyettesíti, és emlékeztet a Templomra. Így válik a szombat önmagában „Templommá”, hiszen Istennel találkozni, és előtte áldozatokat bemutatni egykor csak a Templomban volt lehetőség, miszerint a szombat a mi „templomunk”, Isten jelenléte…
E „templomba”, vagyis a szombatba bemenő zsidó ember pedig jelképesen emlékezik arra a két oszlopra, mely őrizte a Templom bejáratát, amelyre mindenkinek rá kellett tekinteni, és át kellett menni közöttük.
Mert aki bemegy a szombatba, a szombatokba, és így a „templomba”, nem kerülheti el, hogy először Jákinnal és Boázzal, a két Oszloppal találkozzon!
Szembesülnünk kell azzal, hogy amikor Isten elé járulunk szombatokon, akkor emlékeznünk kell.
Jákinra, akinek neve „ ő az, aki alapít”, és Boázra, aki neve: „ő az, akiben erő van”…
A Templomba, a Szombatban Isten elé belépni csak az tud, aki nemcsak tudja, hanem válósággá vált életében Isten Akarata. Mert Ő alapította e Teremtett Világot, Ő, aki a szombatba, a templomba hív, amikor bennünk is újat alapít, vagyis a megtérést adja, hogy új életünk alapja lehessen. Azért, hogy a másik erős Oszlop, „kiben erő van” által megtörténjen a megváltás,szabadulás és az újjászületés… A templom bejáratánál Isten megtérésre vezető,és a Messiás (Krisztus) szabadító, megváltó, és királyi hatalmat gyakorló Szelleme áll, és őrködik.
Ezért emlékezhetünk, és az emlékezés egyben figyelmeztet is, hogy a Templomba érkezőt a Szent Szellem vizsgálja át, hogy valóban Isten által e világnak adott Alapon áll-e, és engedelmessége által a Messiás Király uralma, védelme, betakarásában élve újjászülette-e és szabad-e minden más, idegen szellemiségtől, mely Isten elé, a Templomba nem mehet.
A két Oszlop tehát lehet felettünk ítélet, és lehet a hálaadás bizonysága, hogy beléphetünk a szombat nyugalmába, a Békébe, mely nemcsak Jeshua HaMassiah, hanem általa megjelenés Isten előtt.
Mindezt tehetjük a gyertyák meggyújtásával egy időben, és meggyújthatjuk így jelképesen a fényeket a ma is működő „templom”-ba való belépés előtt, amikor a Főpappal, Jeshua HaMassiah –val találkozunk. Szellemünk az Ő Szellemével, miáltal az Örökkévaló Istennel találkozhatunk általa.
A szombat tehát maga a „Templom”… De vajon melyik templomot jelképezi és ábrázolja ki?
Isten kijelentett szava szerint a Templom ma már nem más, mint a Messiás (Krisztus) Teste. Az a templom, melyet Jeshua HaMassiah három nap alatt épített fel, és Isten Templomának földi tükörképe.
Mi pedig "Boáz és Jákin" előtt elhaladva, és megvizsgálva juthatunk be a Messiás Testébe, mely Test egykoron egyesül Isten templomával, a mennyei Templommal, Isten Országával.
Vajon lehet-e a Teremtés Édenkertjére, és a Mennyek Országára emlékeznünk két gyertya elégetésével? Képtelenség!
Mert arra, ami volt, és ami eljövendő csak szellemben lehet válaszolni. Mert a külsőségek fizikai formája, és az érzelmeink, lelkünk ezt se kifejezni, se felfogni nem tudja. Együtt sem.
Isten Templomába belépni pedig csak az tud egykoron, aki átment a bejárat előtt őrködő két oszlop között és ez által a Messiás Testének szellemében újjászületett, élő tagja, aki már e Földön megélheti az üdvbizonyosságot, a Mennyországot, már itt e Földön mely nem más, mint a Messiás Királyságának jelenléte.
Amikor pedig bárki nem jut el az újjászületésig, legfeljebb érzelmeiben élheti meg a szombat teljes örömét, azonban a Szent Szellem általi, valódi öröm nem része, miáltal a szombatja csak emberi.
A szombat fényei számára adhatnak lelki kielégülést, de mindez sohasem pótolhatja a szellemi beteljesedést.
Így lehet feldíszített asztalnál emberi módon ünnepelni, de Isten azt akarja, hogy a Szellemi Templomban, Krisztus Testében élve megláthassuk, megérezhessük azt,ami és Aki vár ránk: Isten Templomát. Isten Országát, mely mindenben és teljesen a Szombat.
Copyright © 2005-2009 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat
|
|
|
